Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16.fejezet

 

- Ti? Hogy lehet, hogy még itt vagytok? - kérdeztem csodálkozva.

- Anyuék még egyeztetnek az új lakóval és aztán megyünk is.

- Lili! - ölelték át szorosan egymást Vandával.

- Akkor megyünk is, nem szeretnénk zavarni! - mondta anyu megfordulva a lépcső felé.

- Gyertek csak be, egyáltalán nem zavartok! - sietett az ajtóba egy csinos hölgy, aki első látásra nagyon szimpatikus volt nekem.

Biztosan ő az új lakó. Olyan harminc és negyven év közötti életkorva sorolhatnám. Napsárga vállig érő haja sugározza a szépségét, égszínkék szeme tükrözi a szívében rejlő milliónyi szeretetet.

Bementünk a házba. Hihetetlen, mekkora átalakítás volt itt! Sokkal tágasabnak néz ki a tér, olyan, mintha otthon lennék.

- Jaj, ne haragudjatok, hadd mutatkozzak be: Blitz Kornélia vagyok.

- Én Wolf Angéla vagyok, ők pedig a lányaim, Angelika és a kis Vanda.

- Szólítson csak Angnek! - mosolyogtam rá.

- Tegeződjünk nyugodtan. Annyira örülök, hogy ilyen kedves szomszédaink vannak!

- Mi is örülünk.

- Jaj, elnézést, ezt el is felejtettem! Hoztunk egy kis házi készítésű almás pitét, reméljük ízleni fog. Fogyasszátok egészséggel! - adtam oda Kornéliának a süteményesdobozt.

- Ti milyen figyelmesek vagytok! Köszönjük, biztosak lehettek benne, hogy szőröstül-bőröstül megesszük egy szempillantás alatt.

- Drágám, nem tudod, hol van a... - kérdezte egy mély hangú férfi, aki éppen az előtérbe sietett - a garázskulcs?

- Nem, nem tudom, hova tetted.

- De modortalan vagyok. Strom Márk vagyok. Ti biztosan a szomszédaink vagytok - nyújtotta anyu felé kissé olajos kezét.

- Mint az áram? - kérdezte Vanda.

- Hmmm,,, ha jobban meggondoljuk, igen - nevetett.

- Wolf Angéla vagyok. Ők pedig Ang és Vanda.

- Nézd csak szívem, hoztak süteményt is, vidd be légyszíves a konyhába.

- Oké! - megcsókolta, majd a konyha felé vette az irányt, miközben felnyitotta a dobozt és megillatolta a sütit. - Mmmm...

- Gyertek, körbevezetlek benneteket.

Beletelt legalább egy órába, mire körbevezetett minket, minden szobához volt valami hosszas mesélnivalója. Bemutatott minket a gyerekeinek is, a kicsi kriszt és Norinát, aki Vandával pont egy napon született. Különös egybeesések...

Kornélia csak beszélt... és beszélt megállás nélkül. Legszívesebben lehuppantam volna egy kanapéra, de mi csak mentünk anyuék után, mint a hűséges kutyák. Legalább lenne egy helyes fiuk! - gondoltam magamban. Leültünk a konyhában, ahol megkínáltak minket gyömbéres keksszel és limonádéval. Már egy kicsit untam magam, de csak mosolyogtam és kérdezősködtem jó vendég módjára.

- Hahó mindenki, megjöttem! - csukódott be az ajtó.

- Márk, gyere be a konyhába! - szólt a számomra ismeretlennek Kornélia.

- Nem is mondtatok, hogy vendégek érkeztek.

- Fiam, ne legyél illetlen, mutatkozz be!

- Ó, elnézést, Márk vagyok. Az ifjabb.

- Szép neved van neked is -mosolygott anyu.

- Köszönöm, a szüleim érdeme - nevetett.

- Wolf Angéla vagyok, ők pedig a lányaim, Vanda és Ang.

- Ang? Melyik név becézése, ha szabad megkérdeznem.

- Angelika. De azt annyira nem szeretem, jobb az Ang. mindenki így hív.

- Akkor helló Ang, örülök, hogy megismertelek! - nyújtotta felém a kezét.

Egy darabig csak néztem, majd kezet ráztunk.

- Én is örülök.

Leült velem szembe és csatlakozott a beszélgetésbe. Nem nagyon nézett rám, de mikor én is szóhoz jutottam, csak mosolygott. Szívdöglesztően helyes a srác! Azok a mélybarna szemek, és a haja...  ( Így teljesüljön minden kívánságom! )

- te Márk, hány éves is vagy? - kérdezte Vanda,

- nemrég töltöttem be a 16-ot.

Szóval 16 éves...

Folyamatosan csak őt néztem, de nem baj, még neki sem tűnt fel. Valahonnan ismerős volt nekem. Tudnám, hogy honnan.

- Nem is zavarunk tovább, megyünk, nekünk is van még otthon egy kis dolgunk - állt fel anyu az asztaltól.

- Ugyan, maradjatok még egy kicsit! - mondta az idősebbik Márk.

- Köszönjük, hogy itt lehettünk!

- Mi köszönjük! - állt fel mindenki az asztaltól és kikísértek bennünket.

Te jó ég, ez a srác majdnem 2 méter magas, sőt, lehet, hogy még magasabb! Mint egy égimeszelő. Biztosan kosarazik.

- Sziasztok, köszönjük, hogy átjöttetek! - kiabáltak át mégegyszer a járdáról.

Az óra éjfélt ütött. Nem tudtam elaludni, csak bámultam a plafont szokás szerint, és gondolkoztam. Ezt a srácot mintha már láttam volna. Ha csak nem álmomban. Áh, lehetetlen, hülyeség ezen rágódnom! Miután éreztem, hogy elnyomna az álom, a jobb oldalamra fordultam és behunytam a szemem. Folyton Márk tökéletesre faragott arcképe lebegett előttem. Erősen belenyilalló fájdalmat éreztem a sebemnél. Kinyitottam a szememet és hirtelen felültem az ágyra a fekvő pocíziómból.

- Tudom már, honnan ismerem! Ő volt az a barom, aki fellökött...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Csak így tovább tovább tovább írd...!!!

(Nagy Réka, 2012.02.10 15:40)

Ez a " erősen belenyilalló fájdalmat éreztem a sebemnél" című dolog olyan, mint a Harry Potternél...xD :) :D <3
Am meg tök jó hogy mégis folytattad a történetet csak így tovább!

 

 

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2019 >>
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31