Countless moment: Tengernyi homokszem

Erik az üveg párkányrészére tenyerelt,lehajtotta fejét,és csak mosolygott az orra alatt.

Majd meglátjuk... Majd meglátjuk?Úristen,én nem vagyok normális!

- Erik,felejtsd el,amit az előbb mondtam,ez csak hatalmas nyelvbotlás volt!

Felemelte fejét,rámnézett és felémfordult.

- Ang...

- Nem,Erik,én nem gondoltam komolyan,amit mondtam!Egyáltalán nem! - vágtam közbe a mondandójába,mielőtt tovább folytatta volna.

- Ang,én választ kaptam a kérdésemre.

- De...

- Figyelj,te nem engem csapsz be... hanem magadat.

Erre nem válaszoltam semmit se.Megfogta mindkét kezemet és folytatta:

- Néha jobb a szívedre hallgatni,mint az eszedre.

- Erik,mondom,hogy ez csak egy hülye mellébeszélés volt!

Mérgemben felkaptam a padról a táskámat és indultam a folyosó végén lévő lifthez.

- Ang,hova mész? - kiáltott utánam Alfonzó.

- Haza!

- Várj meg,mi is megyünk!

- Remek! - gondoltam magamban. Mára már egy kicsit sok volt nekem Erikből.Kicsit?Nagyon is!

Hazafele végig csak Alfonzó beszélt,mi meg csendben mentünk mellette.

- Végre itthon! - csuktam be magam után a lakásajtót és ledobtam a földre a táskám.

- Sziasztok,hazajöttem! - kiabáltam át a lakást,de semmi válasz.

Anyuék akkor még nincsenek itthon.

De mindig van valaki,aki vár minket idehaza.Már rohant farkcsóválva hozzám,és örült a hazajövetelemnek.

Ő Boni,a család kedvence és a ház ura,amikor mi éppen nem vagyunk itthon.

Vancsi szülinapjára hozta haza apu,mert az egyik kollégájának a kutyája öt kiskutyát szült,és abból egyet nekünk ígértek.Május 14-én van a szülinapja,Bonifác napon,és ezért apa elnevezte Boninak. Amúgy kislány... Gyönyörű barnás és gabonaszínű palotapincsi.

Váratlan pillanatban megcsörrent a vezetékes telefon.Szaladtam a nappaliba és felvettem:

- Igen?

- Szia Ang,apa vagyok!

- Szia Apa! - könnyebbültem meg.

- Hogy vagytok odahaza?Mindenki otthon van?

- Most még csak én vagyok itthon,meg persze a kutya. Amúgy minden rendben van.És veled mi a helyzet?

- Én is megvagyok,köszönöm,hogy megkérdezted. Nyuszikám,figyelj,valamit muszáj sajnos elmondanom.

- Történt valami?

- Ami azt jelenti,sajnos igen.Az a helyzet,hogy a főnököm Lengyelországból átküld Helsinkibe,Finnországba.És sajnos csak karácsony körül tudok hazautazni.

- Értem.Hát ez nem valami jó hír...

- Ne búsulj prücsök,telefonálok még!Mostmár gyakrabban tudok.

- Nem búsulok.Csak hol van még karácsony...

- Hidd el,hamarosan jön!Le kell tennem,hívnak ideát.

- Jó,rendben.Majd hívj!

- Persze!Legyetek jók,puszilok mindenkit!

- Oké,átadom!Szia! - tettem le a telefont.

- Kivel beszéltél? - kérdezték anyuék a hátam mögött.

Észre se vettem,hogy miközben telefonáltam,hazajöttek.

- Jesszusom,ne ijesztgessetek!

- Hehe,megijesztettünk? - gúnyolódott Vanda,miközben Bonit simogatta.

- Meg hát!Amúgy apa hívott.

- Mit mondott? - kérdezte mosolyogva anyu.

- Azt üzeni,hogy a főnöke átküldi őt Helsinkibe,és körülbelül karácsony tájékán tud csak hazajönni.Ja,és hogy legyünk jók,meg mindenkit puszil.

- Karácsonykor?Az még nagyon messze van - mondta kicsit szomorkásan anya.

- Igen,akkor.Sajnos...

- Hol van Helsinki? - kérdezte Vanda.

- Finnország fővárosa.Már nem azért,de ezt már illene tudnod...

Vágott egy grimaszt,majd megterített a vacsorához.Ma sült marhaszelet volt párolt zöldségekkel.

- Ang,mi van rajtad? - kérdezte anyu evés közben.

Magamra néztem és láttam,hogy még mindig Dávid kölcsönbe kapott pólóját viselem.

- Jesszusom!Ööö... anya,ki tudnád ezt ma mosni?Kölcsönbe kaptam és minél előbb szeretném visszavinni a tulajdonosának.

- Ki,persze!

- Szuper!

- Ang,nyugi,van még!

- Jó,bocs anya,csak olyan jól tudsz főzni!

Ezen elmosolyodott.

- Na jó,köszönöm a vacsit,elmegyek letusolni aztán kipihenem ezt a napot.

- Rendben,a pólót rakd be a mosógépbe,ma kimosom!

- Köszi!Amúgy nem te mosod ki,hanem a mosógép - mondtam mosolyogva.

- Ang,már megint kezded...

Felmentem a lépcsőn,felkaptam a pizsamámat az ágyamról és mentem tusolni.Mikor lemostam magamról a mai nap porát,belebújtam a puha fehér köntösömbe és lementem a konyhába készíteni magamnak egy kis teát,majd azt magammal vittem a szobámba.Leültem az erkélyemen lévő kényelmes székre,és csak nézelődtem a sötét éjszakába.Az Esthajnalcsillagot nézve apa jutott az eszembe.

Három házzal arrébb,Liliéknél nagy volt a nyüzsgés.Két teherautó állt a házuk előtt.Ezek szerint már elköltöztek.

Az új lakó mostmár az utolsó simításokat hajtja végre,az utolsó bútordarabokat hordják be a lakásba.Az utcai lámpák teljesen bevilágították a környéket.MAjd körülbelül fél óra elteltével a két teherautó elment.

A férfialak a ház előtt állt,és elégedetten nézte egy darabig,aztán felszívódott.

- Már későre jár az idő,ideje eltennem magam holnapra! - gondoltam magamban.

Felpattantam a székről,a bögrét az íróasztalomra tettem.Mikor már az ágyban voltam,egy utolsó pillantást vetettem az órára,majd szép lassan elszundítottam.

Másnap reggel ugyanígy kezdődött a nap. Felöltöztem és lementem a konyhába csatlakozni a többiekhez reggelizni.

- Ang,kivasaltam a pólót,amit vissza kell vinned.Ne felejtsd el elpakolni!

- Köszi,nem fogom!

Majd folytatta:

- Lányok,tegnap beköltözött az új szomszéd,és illő ilyenkor elmenni megismerkedni velük.

- Tudom,láttam tegnap este - mondtam.

- Szuper,és mit viszünk nekik? - kérdezte Vanda teli szájjal.

- Amíg suliban vagytok,sütök valamit.

- És mit? - kérdeztük.

- Azt még kitalálom.

- De azért nem az egészet visszük el,ugye? - kérdezte Vanda.

- Jaj,ne legyél már ennyire mohó! - mondtam.

- De most miért?

- Azért,mert majd anyu süt nekünk máskor,ugye?

- Így van.

- Na jó... De azért egy szeletnyi kóstolót?

- Az még belefér.

 - Oké,akkor a délutáni program is megvan - mondtam.

A suliba érve az volt az első dolgom,hogy megköszönjem és visszaadjam Dávidnak azt,ami az övé.Átmentem a másik osztályba és Roliba botlottam.

- Szia!Dávid?

- Dávid ma nem jött suliba.

- Miért nem?

- Csak annyit mondott,hogy családi okok miatt.

- Szuper... azért köszi az információt!

- Nincsmit!

- De jó,most adhatom oda neki holnap! - gondoltam magamban. Bár nekem nem sürgős.

Tanítás végén megvártam Vandát,és együtt mentünk haza ebédelni.Nem sokkal később anyu is hazaért és ő is csatlakozott hozzánk,majd megetettük Bonit is.

- Sikerült visszaadni a pólót? - kérdezte anyu.

- Nem,nem volt suliban.

- Hogyhogy?

- Állítólag családi okok miatt.

- Értem.

- Én nem - mondtam.

- Majd máskor visszaadod,gondolom annyira nem sürgős.

- Persze.

- Megsütötted már a sütit? - kérdezte Vanda.

- Nem,most fogom.

- Segítsünk? - mondtuk Vandával.

Anyu szívesen fogadta a segítségünket.

- És mit fogunk sütni?

- Almás pitét!Valamelyikőtök már hámozhatja is az almát.

- Majd én megcsinálom! - jelentkeztem.

- Oké,te meg Vanda segíts kimérni a többi hozzávalót!

Az előkészületek kb. fél óráig tartottak,majd az összeállt tésztát egy tepsibe öntöttük,én egyenletesen rápakoltam az almaszeleteket,majd egy órára beraktuk a sütőbe.Az almás pite ínycsiklandó illata átjárta az egész földszintet.Majd tűszúrással megnéztük,hogy megsült-e.Kivettük a sütőből és még melegen felszeleteltük. Megkóstoltunk egy szeletet belőle,és...          maga volt a menyország! Beleraktuk egy süteményesdobozba,gondosan lefedtük,majd elkészültünk és indultunk három házzal arrébb.

Én hoztam a sütisdobozt,bár eredetileg Vanda szerette volna,de anyu rám bízta.Nekem tele volt a kezem,Vanda nem akart,ezért anyu csengetett az új szomszédnak.Az ablak nyitva volt,így minden zajt tisztán lehetett hallani.Biztos még mindig pakolnak.

- Valaki nyissa ki az ajtót,légyszi!Vendégek jöttek! - hallatszódott bentről egy férfihang.

- Rendben! - szólt egy másik hang.

- Hallatszódott,ahogy igyekezett a bejárati ajtóhoz.Majd az ajtót szép lassan kinyitotta.

- Csókolom!Sziasztok!

...

Ez lehetetlen...